A Kerekasztal

A Magyarország HolnapBÓL

.firstHeading,#contentSub

A Kerekasztal

Az Oktatási Kerekasztal célja

A kerekasztal célja, hogy a társadalom egészét rövid és hosszú távon egyaránt érintő kiemelt fontosságú kérdésekben elősegítse a konszenzus létrejöttét. Olyan elemzések elkészítését és minél szélesebb körű megvitatását kezdeményezi, amelyek eredményeként a mindenkori kormányok munkáját és a jogalkotási folyamatot hathatósan segitő ajánlások születhetnek.

Az Oktatás és gyermekesély kerekasztal arra törekszik, hogy a közoktatás kérdéseiben minél szélesebb szakértői kör bevonásával, minden prekoncepciótól függetlenül, szigorúan a feltárt tények elemzésére támaszkodjon munkája során. Egyrészt tisztázni kívánja azokat a problémákat, amelyek közoktatási rendszer működését jellemzik egészen a kora gyermekkortól a munkavállalásig. Másrészt a különböző érintett csoportok (tanárok, diákok, szülők) véleményének meghallgatása és érdekeinek azonosítása mellett hazai tapasztalatok, valamint a szakirodalom és külföldi tapasztalatok felhasználásával kíván megfogalmazni a döntéshozók (országgyűlés, kormány) számára cselekvési lehetőségeket.

A Kerekasztal a problémák feltárása és a cselekvési lehetőségek kidolgozása során elismert szakértők által készített szakmai elemzésekre és hatástanulmányokra támaszkodik. Az egyes érintett csoportok véleményének megismerése érdekében figyelemmel követi a kerekasztal on-line változatán folyó vitát. A külföldi eredmények, tapasztalatok megismerése és megvitatása érdekében konferenciákat szervez.

A cselekvési tervek közötti választás, a szükséges jogalkotási, kormányzati intézkedések meghozatala azonban nem a Kerekasztal, hanem a kormányzat és az Országgyűlés feladata és felelőssége.

Friss

Megjelent a „Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért” című kötet angol változata „Green Book for the Renewal of Public Education in Hungary” címmel. A kötet letölthető innen. Az angol változathoz Andreas Schleicher az OECD Oktatási Mutatók és Elemzések Osztályának vezetője írt előszót. Az előszó magyar változata letölthető innen.


Az Oktatási Kerekasztal 2009. március 20-án ismét összeül a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (Budapest, II. ker. Margit krt. 85.) földszinti tanácstermében - meghívó.


2008. november 25-én került megrendezésre a „Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért” című könyvbemutató és szakmai konferencia. A konferencián elhangzott előadások diái itt tekinthetőek meg. A konferencia rövidített jegyzőkönyve itt olvasható.

A Zöld könyv innen letölthető, illetve 2800 ft-os áron bolti forgalomban is kapható.


Kertesi Gábor 2009. január 25-én az MTV A Szólás szabadsága c. műsorának vendége volt. A beszélgetés itt olvasható.


A Magyar Rádió Időt kérek című műsorában 2008. decemberében beszélgetéssorozat készült Kertesi Gáborral az Oktatási Kerekasztal Zöld Könyvéről.
1. interjú: tanárkiválasztás, tanárképzés.
2. interjú: kora gyermekkor.
3. interjú: szegregáció, deszegregáció.
4. interjú: az iskolafenntartás intézményrendszere.


2008. október 22-én Havas Gábor, Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia beszélgetett az ATV műsorában a Zöld könyvben megfogalmazott javaslatokról. A beszélgetés az Interneten megtekinthető: első [1], második rész [2].


A népszavazás nem megoldás az iskolai erőszakra - 2008. július 18-án beszélgetés hangzott el Kertesi Gáborral a Kossuth Rádióban. A beszélgetés itt [3] hallgatható meg.


A kerekasztal következő ülése 2008. június 18-án 14:00 órától lesz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (Budapest, II. ker. Margit krt. 85.) földszinti tanácstermében. A meghívó itt megtekinthető.


2008. március 12-én egy OECD workshop keretében Michael Davidson, az OECD Oktatási Igazgatóságának senior elemzője előadást tartott "Improving quantity, quality and equity in education in Hungary - International evidence" címmel. Az előadás diái itt letölthetőek. A szemináriumon Halász Gábor is előadott, hozzászólásának anyaga itt elérhető.


Gyurcsány Ferenc 2008. március 4-én jelentette be a kormány legújabb, közoktatásra vonatkozó programtervezetét, mely az "Új iskola, új tudás" címet viseli. A programról és a hozzákapcsolódó sajtó megjelenésekről itt olvashat többet.


Az OKA eddigi tevékenységét összefoglaló "Javaslatok az oktatás megújítására" című dokumentum itt letölthető vagy itt megtekinthető. A kapcsolódó sajtómegjelenések gyűjteménye pedig itt található.


Az OKA 2008. január 25-én sajtótájékoztatót szervezett a „Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében?" című McKinsey elemzés bemutatására. A konferencia anyagai ezen az oldalon elérhetőek.
-->

Külön osztály, külön sors, közös osztály, közös sors - 2008. január 15-én az MTV1 Este című adásának vendége Kertesi Gábor volt. Az adás itt nézhető meg.


Interjú Kárpáti Andreával az M1 Kultúrház című műsorának 2007. december 5-i adásában


Kárpáti Andrea, Csapó Benő és Horn György 2007. dec. 11-én interjút adott a Kossuth Rádióban a PISA eredmények kapcsán. Az interjú [4] itt meghallgatható.


Csapó Benő 2007. december 5-én a legújabb PISA-eredményekről beszélt az MTV1 Este című műsorában[5] valamint a TV2-n a Tényekben [6]


Oktatási rendszerünk nem látja el feladatát - interjú Csapó Benővel a HVG-ben a 2006-os PISA-eredményekről: [7]


Alkotmánybírósághoz fordulnak az Oktatási Kerekasztal tagjai - sajtóközlemény


Kertesi Gábor 2007. november 13-án interjút adott a Klub Rádiónak a szabad iskolaválasztásról Lamperth Mónika nyilatkozata kapcsán. Az interjút két részletben lehet letölteni: 1. rész és 2.rész


Meghívó a Magyar Tudomány Ünnepének idegtudománnyal, tanulással és az iskolával foglalkozó rendezvényére (2007. november 13-án és 16-án) - Csépe Valéria ajánlja.


A Kerekasztal nemzetközi konzultáció-sorozatának következő vendége Prof. Dr. [8] Olaf Köller lesz, a német [9] IQB (Institut zur Qualitätsentwicklung im Bildungswesen) igazgatója. Az előadás 2007. október 24-én, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium épületének (Budapest, V. ker., Akadémia u. 3.) Tükör-termében lesz. Az előadást kísérő diák itt tölthetőek le.


2007. október 25-én a Hogyan Fejleszük az oktatás minőségét és hatékonyságát? című szeminárium került megrendezésre a Finn Nagykövetsége épületében. A meghívó, a program és az előadók listája itt tekinthető meg.

  • A 2007. októberi Finnováció - a finn gazdasági élettel, oktatással és kutatással foglalkozó hírlevél itt letölthető.

A kerekasztal 2007. szeptember 25-én konferenciát tartott A közoktatás megújítása Magyarországon címmel.

  • Az előadás programja itt letölthető
  • Az előadások diái ezen az oldalon érhetők el

2007. szeptember 3-án az OKA szervezésében nemzetközi konferencia került megrendezésre Renewal of Education: Hungary's Future at Stake címmel.
A konferencia programja itt tekinthető meg, az elhangzottak rövid összefoglalója innen leltölthető


2007. május 29-én tartotta az Oktatás és gyermekesély kerekasztal az első nemzetközi műhelymegbeszélését. A konferencia programja itt olvasható

A Kerekasztal tagjai

Elnök: Fazekas Károly; igazgató, MTA-KTI; delegáló: miniszterelnök

Tagok:

  • Ádám György; elnök, Magyar Pedagógia Társaság; delegáló: Magyar Pedagógiai Társaság
  • Árok Antal; alelnök, Pedagógusok Szakszervezete; delegáló: Gazdasági és Szociális Tanács, delegáló: munkavállalói oldal
  • Bajzák Erzsébet M. Eszter; intézetvezető, Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet; delegáló: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
  • Bihall Tamás; elnök, B-A-Z megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara; delegáló: Gazdasági és Szociális Tanács, munkaadói oldal
  • Csapó Benő; tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Egyetem Neveléstudományi Tanszék; delegáló: Magyar Tudományos Akadémia
  • Csépe Valéria; tudományos tanácsadó, MTA Pszichológiai Kutatóintézet; delegáló: Magyar Pszichológiai Társaság
  • Hankiss Elemér; egyetemi tanár, ELTE; delegáló: Gazdasági és Szociális Tanács, munkaadói oldal
  • Havas Gábor; tudományos főmunkatárs, MTA Szociológiai Intézet; delegáló: Ogy Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság
  • Herczog Mária; tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet; delegáló: Gazdasági és Szociális Tanács, civil oldal
  • Horn György; pedagógiai vezető, AKG; delegáló: miniszterelnök
  • Kárpáti Andrea; egyetemi tanár, ELTE Természettudományi Kar Multimédia-pedagógiai és Oktatástechnológiai Központ; delegáló: Ogy Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság
  • Kertesi Gábor; tudományos főmunkatárs, MTA-KTI; delegáló: miniszterelnök
  • Köllő János; tudományos főmunkatárs, MTA-KTI; delegáló: Gazdasági és Szociális Tanács, munkavállalói oldal
  • Lannert Judit; TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgató; delegáló: Ogy Oktatási és tudományos bizottság
  • Liskó Ilona; tudományos főmunkatárs, OFI; delegáló: Magyar Szociológiai Társaság
  • Nagy József; ny. egyetemi tanár; delegáló: Magyar Tudományos Akadémia
  • Nagyné Román Margit; ügyvezető, Nyírvidék Térségi Integrált Szakképző Központ; delegáló: Ogy Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság
  • Nahalka István; egyetemi docens, ELTE PPK Neveléstudományi Intézet; delegáló: Ogy Oktatási és tudományos bizottság
  • Révész Magda; intézményvezető, FIOKA Gyermek és Ifjúságjóléti Szolgálat; delegáló: Szociális Szakmai Szövetség
  • Tölli Balázs; igazgató, Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium; delegáló: Magyarországi Evangélikus Egyház
  • Varga Júlia; egyetemi docens, Corvinus Egyetem; delegáló: miniszterelnök
  • Vasa László; egyetemi adjunktus, Szent István Egyetem; delegáló: Ogy Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság

Hasznos linkek

Sajtómegjelenések:

Személyes eszközök
eszközök